A Balkán területe
Balkán a Európa egyik történeti-földrajzi régiója. Teljes területe 550 000 km², népessége 53 millió fő. Északi határa a Száva-Duna vonala.
A térkép nagyban: angol feliratokkal vagy német feliratokkal vagy feliratok nélkül.
A földrajztudósok általános megközelítése megkülönböztet egy stricto sensu fiziko-geográfiai meghatározást és egy gyakorlati célokra sokkal alkalmasabb másikat. Az első vitathatatlanként fogadja el a keleti, déli és nyugati határokat a Fekete-, a Márvány-, az Égei-, a Földközi-, a Jón- és az Adriai-tenger partjai mentén. Az északi határról a leggyakrabban úgy vélik, hogy a Trieszti-öbölbe ömlő Idria-folyó torkolatánál kezdődik, majd a Júliai-Alpok délkeleti lejtőit követi, ezt követően egybeesik a Szávával és a Dunával. Ennek megfelelően néhány geográfus – Albánia, Bulgária, Görögország, és a korábbi Jugoszlávia országai mellett – csak Dobrudzsát és az az európai Törökországot tekinti a Balkán részeinek. Mások, akik tisztában vannak azzal, hogy a politiko-geográfiai és a fiziko-geográfiai határok nem esnek egybe, hajlanak arra, hogy ideértsék Romániát (időnként akár Moldovát is), de Törökországot már nem.
A Balkán országai:
Albánia
Bosznia-Hercegovina
Bulgária
Görögország
Horvátország
Macedónia
Montenegró
Szerbia